Idén új útvonalat jelöltek ki a versenyre az Öreg-Dunán levonuló mesterséges árvíz miatt, amit a Bősi erőmű karbantartásával idéztek elő.  (Sajnos nem foglalkoztak azzal, hogy egy évek óta szervezett túraverseny lesz 80 hajóval) .

Viszont az  új útvonalon a Zátonyi-Duna szép és általunk eddig nem ismert részeit ismerhettük meg.

Sajnos számunkra a verseny az első két átemelésnél eldőlt. Üldözőink az első átemelésnél utolértek, miközben türelmesen vártuk, hogy a páros kajakokosok hajóba szálljanak. Majd a második átemelésnél keletkezett torlódásnál ügyesen találtak egy alternatív átemelési lehetőséget. Így elénk kerültek. Később már átemelésről átemelésre nőtt az időkülönbség.

Megérkezésünket követően  leszakadt az ég, de késő délutánra már szépen sütött a nap. Este nagy parti volt. Emőke táncolt, én hintettem az igét. Jól éreztük magunkat.

E hét végén a túraevezés legjelentősebb rendezvényén, a Rába Maratonon reméljük, lesz lehetőségünk bizonyítani.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://turakenu.blog.hu/api/trackback/id/tr722282902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása